06 40 223 223

Hittel, türelemmel, szeretettel

Közel 30 éve dolgozom a pályán, egészségügyben az alapellátás területén. Nyugodtan állíthatom: nagyon sok érdekes és embert próbáló esettel találkoztam az évek során.

 

Ide sorolnám a következő esetet is, amely még számomra is különleges és megható volt – illetve még az is, hiszen betegünk jelenleg is köztünk él és tevékenykedik. Története még tavaly szeptemberben kezdődött. Betegünknek minden különös előzmény nélkül, fejfájás kísérete mellett kettős látása lett. Az idegrendszeri tünetek csak később, a szűnni nem akaró fejfájás és kettős látás hatására alakultak ki.

Fiatal betegünk általános állapota már ekkor erősen megromlott, testi paraméterei rosszabbodtak. Kivizsgálásra a kórház idegsebészeti osztályára került. A megállapított diagnózis megdöbbentő volt: elzáródásos vízfejűség. Betegünknél az összes tünetek jelentkeztek: bénulás, légzési nehézség, nyelési képtelenség. A fiú szervezete küzdött, de a sorozatos megterhelés nagyon igénybe vette. Magas láz, légzési elégtelenség gyengítette a szervezetét. A beteg állapota kilátástalannak tűnt. A döntés műtéti megoldás volt.

A műtétek – mert sajnos többre is sor került – után kis betegünk légzése, nyelése, mozgása lassan javulni kezdett. Lassan elérkezett az idő, otthonába jöttek – haza. Így kerültem szorosabb kapcsolatba a családdal, melynek már “tiszteletbeli” tagja voltam, s vagyok. Mindent, ami emberileg tehető volt, megtettük. Mozgatható betegágy, kényelmi eszközök otthonápolási szolgálattal, szakápolók, gyógytornászok, beszédjavítók, mind-mind ott segédkeztünk, és javulásában reménykedtünk. A gyermek édesanyja emberfeletti munkát végzett.

A szeretet, a türelem győzedelmeskedett. A fiú, nehezen bár, de lassan túlesett betegsége nehéz időszakán. Sebei a gondos ápolásnak köszönhetően szépen javultak, étvágya visszatért, önállóan táplálkozik. Életfunkciói javultak.

Kedve visszatért – már tud mosolyogni is. Én szinte naponta meglátogattam; segítettem ott és azt, amikor s amit kellett. Jó volt látni, honnan indultunk, és hol tartunk most. Jelenleg önellátó, egyedül jár boltba, sétál a faluban.

Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl mindannyian, bízván: fellélegezhetünk. Ő még jelenleg is a mi kis betegünk, akit figyelni, gondozni kell. Küldetésünk tehát nem ér véget egy-egy ápolás befejezésével. A dolgunkat továbbra is folytatni kell – hittel, szeretettel, türelemmel. A betegellátást csak az vállalja, aki ezeket magáénak vallja, s úgy is cselekszik.

Paulik Ferencné, otthonápo